A faluról Print E-mail
Written by Administrator   
Saturday, 15 January 2011 14:09
There are no translations available.

 A település történeti leírása

 

 

Bezi keletkezése a rendelkezésre álló dokumentumok alapján 7-800 évvel ezelőttre tehető.
A falu kialakulásában szerepet játszott kedvező földrajzi fekvése és a Hanság közelsége. A település földjei és dús kertjei kedveztek az állattartásnak és a növénytermesztésnek. Bezi az itt élő embereknek évszáza-
dokon keresztül tisztes megélhetést biztosított.

 

A falu a Tóközben fekszik. A Hanság lecsapolása előtt gazdag volt a terület vizekből, rétekből, valamint kisebb un. idénytavakból. Sajnos ez a helyzet a Hanság lecsapolásával merőben megváltozott. Azonban a település határát ma is zömmel a hatalmas rétek, kaszálók, kisebb erdők, ligetek jellemzik. A települést az 1800-as évek elején hatalmas tűzvész pusztította el. Ezután kezdődött a település igazi fejlődése. Templomok épültek, kialakult a mai falu településszerkezete.

 

Ismertek voltak a falu pap-tanítói, lelkészei, akik szívvel-lélekkel végezték munkájukat. Az 1900-as évek elején Bezi Körjegyzőségi székhely volt. A faluban létezett hitelszövetkezet, levente egylet, tűzoltóegyesület és színes volt a kulturális élet is. A II. világháború befejezésétől a rendszerváltásig a falu fejlődése megtorpant. Bár történtek fejlesztések, de mindennél beszédesebb adat, hogy a lakosság száma az 1950-es évekbeni átlag 900 lakosról a 90-es évek elejére 450 főre zsugorodott.

 

A rendszerváltás után megalakult a helyi önkormányzat, amely a falu életképességének megtartását és fejlesztését tűzte zászlajára. Jellemző, hogy ezen idő alatt épült új iskola és óvoda, teljesen kiépült a belső úthálózat, a szennyvízcsatornákon kívül teljes infrastruktúrával rendelkezik a település.

 

 

 

 

 

Energetikai pályázat

 

Könyvtár

 

Nameday

Ma 2019. September 22., Sunday, Móric napja van. Holnap Tekla és Líviusz napja lesz.

Calendar

September 2019
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

Weather

 

         

Közmű szolgáltatók

 

 

 

Egyéb szolgáltatók

 

www.molnarkft.hu