Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm Bezi Község Önkormányzatának honlapján. A honlapunk célja, hogy egy átfogó képet nyújtson az érdeklődők számára a falu életéről. Szeretnénk Önnek bemutatni a település működését, történelmi hátterét, az itt található intézményeket, programokat és lehetőségeket. Az oldal feladata, hogy naprakész információkat szolgáltasson mindenki számára, legyen szó helybeliről vagy érdeklődőről. Az építő jellegű kritikát és információkat szívesen fogadjuk. Erre a honlapon megtalálható elérhetőségeken keresztül van lehetőség. A községben megrendezett programokra sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Czippán Gergely
Bezi Község Polgármestere

 

 

Bezi Község Polgármestere a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A. § (1) és (2) bekezdése értelmében a lakossági fórumot hív össze.

 

A lakossági fórum témája:

Bezi településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet ismertetése.

 

A témával kapcsolatos lakossági fórum időpontja: 2017. november 30. 19.00

Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Bezi, Szabadság utca 59.

 

A lakossági fórumot követően 2017. december 8-ig a témával kapcsolatban a partnerek észrevételeket, javaslatokat tehetnek az alábbi módokon:

  • Írásos észrevétel Polgármesteri Hivatal címére (9162 Bezi, Szabadság utca 59.) történő megküldésével.
  • Elektronikus levélben történő megküldéssel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

 

A településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet véleményezési anyaga megtekinthető a www.bezi.hu oldalon a Településképi Arculati Kézikönyv menüpont alatt.

 

A kézikönyv és rendelet készítése széleskörű társadalmi bevonással és a nyilvánosság biztosításával történik.

 

Várjuk észrevételeiket, javaslataikat a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet készítésével kapcsolatban!

 

 

Bősze Kornél polgármester